Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Soktonnás monstrum

LASSAN, ATYÁM


Reggel, ahogy felszáll a köd,
állsz a terasz korlátjánál, kezedben a kávésbögrével,
s a kert közepén egy mozdonyt találsz.
Soktonnás monstrum a meggyfák között,
dér lepi ugyanúgy, mint a növényeket.
Sínpár hozzá nem vezet, körbejáratod tekinteted
a kerítésen, sértetlen mindenütt az is.

Így jutott beléd a végelszámolás,
nem emlékszel, melyik hajnalban vetted észre,
de azóta bizonyos, hogy ott áll középen, mint hatalmas
szégyenérzet, mozdulatlan prüszkölő bűntudat.
Vinned kell egész nap, bár egyre nehezebben
mozdulsz miatta. Húzná a földbe a sejtjeidet.
Már a noteszt elővenni, egy szót leírni is
mintha hőstett volna, de nem a hetyke ifjúság csínye,
hanem a sokáig latolgatott kegyetlen döntés,
melyet senki más meg nem hozhatna helyetted.

Végül az este, a minden irányból támadó sötétség
jótékonyan eltörli a kontúrokat, egylényegűvé oldja a
mozdonyt a kerttel. Egy lesz minden, higgy nekem, egy lesz
aznap éjjel. Csak a lelked válik el akkor a testtől,
hogy mint ítélet nélkül fogvatartottat,
kiszabadíthassa a kötelező forradalom.


< >


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu