Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Samuel Taylor Coleridge

MŰFORDÍTÁSOKBÓL


A TERMÉSZETHEZ

Talán csak játszi képzelgésem ez,
mit érzek minden teremtmény iránt
szívem mélyén, hol fű, fa és virág
arra tanít, hogy mi a szeretet,
s a buzgó áhitatra rávezet.
Legyen hát így! Kacagja nagyvilág
a jámbor hívőt, engem legkivált.
Az sem zavar, ha gúny mar, bú övez.
Széles mezőn majd oltárt emelek,
kék égbolt lesz a templomkupola,
és száll Feléd a tömjénfüst helyett
a vadvirágok édes illata.
Így áldozok majd Néked, Istenem,
ne botránkozz meg szegénységemen.


SAMUEL TAYLOR COLERIDGE

To Nature

It may indeed be phantasy, when I
Essay to draw from all created things
Deep, heartfelt, inward joy that closely clings ;
And trace in leaves and flowers that round me lie
Lessons of love and earnest piety.
So let it be ; and if the wide world rings
In mock of this belief, it brings
Nor fear, nor grief, nor vain perplexity.
So will I build my altar in the fields,
And the blue sky my fretted dome shall be,
And the sweet fragrance that the wild flower yields
Shall be the incense I will yield to Thee,
Thee only God ! and thou shalt not despise
Even me, the priest of this poor sacrifice.

(1820)


< >


Samuel Taylor Coleridge
angol költő, kritikus és filozófus.
(1772-1834)


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu