Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Romlás ellen való ének

RÉGI VERSEKBŐL


ROMLÁS ELLEN VALÓ ÉNEK

(Egy nagyon régi nóta két változata:
az elsőt még 1971-ben, 15 évesen írtam,
a másodikat 1986-ban, 30 esztendősen.)

1.

Lelkünk tán a sírba hajnalban tétetik,
s főtől való fául csak a csönd tűzetik,
s addig is, sorsunk tán könnyet könnyre perget;
nem hagyjuk, őrizzük a legszebb szerelmet.

Őrizzük, öleljük. Lidércálmok pedig
törékeny kezünket lánccal rettegtetik.
Dacos nyelvünk mégis madárnak felelget,
világgá dalolja a legszebb szerelmet.

A fehér papírra rácsordul a vérünk,
romlás ellen való énekekben élünk.
S ítélő szemünkre haraggal ha néznek,
bujdoktában szépül igazzá az ének.

(1971)

2.

Lelkünk ágról ágra madárnak tétetik,
de ha van is szárnya, bűnnek alíttatik.
Akárki tekint ránk s mézet-mázat perget,
sohase érezzük a legszebb szerelmet.

Ne hagyjuk, ne higgyük. Álmainkban pedig
életünkbe másik élet kapaszkodik.
Boldog madárdalnak rikoltás felelhet,
irántunk csak héják éreznek szerelmet.

Hosszú hómezőre csordul forró vérünk,
énekünk utolsó omlásáig élünk.
Akiket szerettünk, utánunk se néznek,
jusson nekik mégis irgalmas ítélet.

(1986)


< >


Szokolay Zoltán Romlás ellen való ének című versét
megzenésítette és énekli Dinnyés József


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu