Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Rejtekezve

RÉGI VERSEKBŐL


Amikor az internet nyilvánossága elé merészkedtem a verseimmel,
néhány hét után mindig felbukkant valaki (rendszerint ugyanahhoz az érdekszférához tartozó személy), aki szidalmazni kezdett.
Írói neveket kényszerültem használni miatta. A magyar irodalomban nem ritka az efféle szerepjáték, mely - ha mesterségbeli tudással párosul - talán megbocsátható.
Adorján Botond egy Amerikába utazgató magyar srác személyiségét öltötte magára. Ilmenko Igor tengerész volt és fülig szerelmes a párjába, Natasába. Lakatos Rigó Réka felnőttként érettségire készült. Bognár Gábor és Csapó Balázs kísérletező kedvű ifjú poéták.
Mulattatott, amikor egy szerkesztő elfogadta közlésre azt a verset, amelyet előzőleg - midőn Szokolay Zoltán néven küldtem be - visszautasított.



Adorján Botond


NATURE'S DREAM PLAY

Idén is mélyen öntudatlanul
indulok hozzád Zsófia tudod
Kislámpa fényénél dobok
pár frissen mosott göncöt a sporttáskába
csak amennyi két napra elég

Aztán hanyatt a duplaágyon
fejem alá a degeszre tömött párna
két halántékom közt cirkál a félliter campari
s a pörgő dzsesszdobos sem csitul reggelig

és készülhetsz várhatsz az álló vagonoknál
magyar virág a brooklyni vastraverz alatt
csatok szorítják sapka alá a hajad
mint minket a földhöz az ágyhoz
(ó mindenható Google Earth)
a szabadság brutális kényszere

Éjfélkor az óramutatók összesimulnak
mintha ünnepélyesen állna az idő
és mi nem lennénk egyik évben sem

Végül fölébredsz fölébredek
hátad íve a hajnali ég
tenyeremben a Bermuda-szigetek

"Jövőre, ilyenkor, megint"
villogják kávéházi fények
és nevetsz: "Bye Boti,
te virtuálisan egyetlenegy"


KÖRÚTI HAJNAL ODAÁT

The dawn was filthy, blind and gray - szavaltam
a szennyes, szürke járdán Manhattanben,
hol reklámtócsa locsogott alattam
és 30 dollár röhögött zsebemben.
A ragrímért ha Tóth Árpád megróna,
én szégyenemben szerteszét gurulnék,
de ő sehol, hát rászóltam Pedrora,
aki a söntéspult mögött tunyult még,
hogy hozná már a söröm sebesebben.
A Fénynek földi hang itt nem felelhet,
The Light received no earthly answer, Árpád,
de annyit tudj: míg poharam emeltem,
az ég alján egy láthatatlan gyermek
kezében láttam láthatatlan lámpád.



Ilmenko Igor


EGY SÖR A HONTALANSÁG FŐVÁROSÁBAN

(Szőcs Gézának)


(Königsberg, mai nevén Kalinyingrád.
Orosz fennhatóság alatt lévő város,
beékelődve Litvánia és Lengyelország közé.)


A kikötőben néma flották
s egy ferde tábla: KALININGRAD

moccanni itt a tenger sem mer
alkalmazkodik minden ember

a történelmi szürkületben
virág se nő sirály se rebben

határsorompók minden zárva
innál egy sört még utoljára

bádogredőnyök rozsdás rácsok
két oldalán ugyanazt látod

tanácstalanság senkiföldje
baktatsz a járdán elgyötörve

szemedbe vörös betűk vájnak
reménysugarat DISCO NIGHT CLUB

a lomha portás come in-t morran
a pincér száján hét vigyor van

szédülten ülsz a magas székre
welcome testvér itthon vagy végre

csak nézd ahogy ütemre rázzák
a buborékok vitustáncát

mimózalelkű műledérek
lesik mikor kell húzni délnek

vigyázz a Madám elbocsáthat
ex-KGB-sek razziáznak

10 dollárért már full megkaphatsz
reng alattunk a foltos matrac

szamóca citrom alma körte
forog a gépen körbe-körbe

horpadt oldalú régi bútor
egy táncot még a félkarútól

a hangzavar már elképesztő
mikor belép a szívdöglesztő

kalinyingrádi maffiózó
tetszési index ezres szorzó

bankókötegét pultra vágja
ő itt az éjszaka királya

jól bezselézte felsőtestét
biccentve kíván dögös estét

lassan fordul hogy lányok lássák
izmos bicepszét széles vállát

mellére százezer fénypókot
lőnek rögtön a stroboszkópok

Yes! Da! Igen! ez Európa
aki nem táncol idióta

Ana behibak! Doset daram!
Te iubesc! I love You! tessék? mi van?

dik mál ez itt egy magyar csávó
minek gyütt ide ez a gádzsó

reggel a szél a betont söpri
hányástócsák közt lassan jössz ki

kerülgetnek a búcsúfények
túlélted vége ez a lényeg

gyűrt képű koldus görnyed hétrét
odaveted utolsó érméd

s Immanuel Kant szobra mellett
felejted végleg Königsberget


ÉGEN SZÉTBOMLÓ

(Isztambul, 2008.08.)



A Boszporusz, a Dardanellák,
füstölt hal, polip, méz és szegfűszeg.
Hajókajütnyi dalba elzárt
tengermagányról szólnom sincs kinek.

Úgy feküdtem ott, mint kisgyermek,
mint anyja karján párhetes baba.
Konstantinápoly, háremtermek.
Az őr köszön harsányan: merhaba!

A Boszporusz, a Dardanellák,
a dokkok matrózpénisz-illata.
Árbockosárban állva ellát
az ember messze, még akár haza,

még haza is, a nagymamáig,
ki úgy nevelt, hogy legyek jó magyar,
észak felől most felszikrázik
kontyán a kék csat, verseket szaval,

Arany János és Kosztolányi
kipenderülnek szemhéjam mögül,
meg sem állnak a palotákig,
s "Igorkám, lelkem" - nagymama örül,

ezerkilencszázvalahányból,
időn és téren át idáig él,
szótagokat az ujján számol,
nyílik felette mázsás sírfedél.

Hajnalban szedjük fel a horgonyt,
gyermekkorom a sűrű köd nyeli.
Mama, te égen szétbomló konty,
eső szitál, unokád könnyei.

Indulunk. Nem éltem hiába.
Hát Kosztolányi s Arany hova tűnt?
A Dolmabahce palotába
teázni hívta őket Atatürk.


ROSZTOV FELÉ

Sűrű a Don mentén ma az éj,
átszeli mégis a jó Lada Níva,
surrog a vén gumiabroncsunk,
Don-dodo-Don, dododon,
vársz-e, Marína?

Már csak az emlék villan elő,
combod közt az a völgy ha kinyílna,
húsz év kényszermunka után,
Don-dodo-Don, dododon,
vársz-e, Marína?

Nincs mese, hordani kell a követ.
Bírja a férfi, ha...? Bírja, ha bírja.
Ám vajon hű-e a nő, ha szeret?
Don-dodo-Don, dododon,
vársz-e, Marína?

Nyeltem a könnyem elégszer,
mindig utolsó versemet írva,
hátha velem megelégszel,
Don-dodo-Don, dododon,
kék, puha pamlagodon
vársz-e, Marína?


JEGY

(Úton a Jóreménység foka felé)


Két kicsi kereszt között
többezer mérföld is lehet,
mégsem nagyobb ez a távolság,
mint amikor legutóbb öleltelek.

Nézek kifelé a kerek ablak sötétjén,
álmatlan úszunk az újabb virradatba.
Gyűrött törlőrongy a derengő deszkán:
összegömbölyödött a fedélzeti macska.

Budapesten talán reggel 7 óra,
most kíséred iskolába a gyerekeket.

Te tartasz életben, akit
vékony ezüstszálon viselek,
mert tudom, hogy engem Te is
elszakíthatatlan ezüstszálon viselsz,
boldogan vállalt keresztedet.


VÉGRE ITTHON, VASÁRNAP REGGEL

(Ilmenko Natasának)


Ébredezel már, tűnik az álmod,
nyújtod a lelked föl, föl a fénybe,
s várod a csókom visszahajolva.

Itt a te párod, holtig a társad,
hoztam a forró, friss kapucsínót,
áll az idő most, bújj ide vissza,

hangszer a csípőd, gyors futamokkal
zsongja, hogy élünk, nincs lehetetlen,
szebb a világ így, szebb Magyarország,

régi sebek most mind behegednek,
gyermeki kedvünk újrateremtjük,
orgona zeng így templomi csendben,

mert a mi vágyunk teljesülése
egyidejűleg lobban az égig,
s itt pihegünk majd, ringat a tenger.


ARANYMÁLINKÓ

Aranymálinkó - így szólítalak
egy esős októberi reggelen
mikor majd ott állsz meztelen
a pálmafákat vitorlásokat ringató
Hawaii Sunshine Beach feliratú
égszínkék fürdőszobaszőnyegen

Aranymálinkó - remeg a kezem
a capuccinot kilötyögtetem
és te csak állsz ott anyaszült meztelen
a vízcseppek mint apró igazgyöngyök
csillognak dús szeméremszőrzeteden
és rímelnek rá alulról fölfelé
a forró barna kávépöttyök lábfejemen

Aranymálinkó - megint elkésünk dünnyögöm
kívül az eső vígasztalan zuhog
azon a 2018 októberi reggelen
mikor megállok kezemben a
Welcome to Hungary feliratú bögrével
amit még a Hortobágyon vettem neked
első szeretkezésünk másnapján
egy fehértornácú csárdában azt hiszem

Aranymálinkó - ízlelgetem a szót
mint ha most mondanám ki először
lehetne ukrán név - ükapám szeretője
lehetne székely - a te dédnagyanyádé
lehetne étel - egy galuska neve
vagy valami édes habos rád emlékeztető
de lehetne gyógynövény is amit felírnak
a reggeli depresszió ellenszere
és talán lehet egy énekesmadár
amely a bozontos fészekben lakik
és boldog dallamokat fütyörész neked

Aranymá --- eljár felettünk az idő
melled még feszes bőrén vízcseppek helyett
csak évek évtizedek gurulnak
félrehajtott fejjel hajad törülgetve állsz
a tocsogós tengerrel kecsegtető fürdőszobaszőnyegen
--- linkó szólj! még ma válaszolj nekem
megöregszünk-e együtt kedvesem

(Énekelte Igor Ilmenko, 2008. augusztus 8-án, Budapesten)



Lakatos Rigó Réka


IC

pályaudvar betonalját
gulyásfoltok letakarják

kóbor isten öreg alkesz
csak féldekás vegyes dalt vesz

kurgó kölykök csumi csávók
csócsálják a rigli rágót

fékevesztett eszmerendszer
kék fényétől nem menekszel

west end city nyugat dokkja
dél és kelet visszalopja

csak a sunyi mosoly áhít
történelmi posotyarit

kétszáz kiló tesztoszteron
kacsázik át a flaszteron

félreálltál melléd nyúltak
azt hitték hogy beájultad

hol a grafitti-keresztek
mellett hangod kiereszted

e hazát is hazarántja
romlott angyal tangapántja

s lódulsz - mindegy kik mennyien
lesznek veled european


PSZT

este ha nincs veronálom
verssoraim ledobálom

Kálnoky lenge imázsát
s Jékely vendeli mását

s trombita fújja az égig
Tandori tolla pihéit

s énekelem ha megállok
fel Weöresek dromedárok

így vigadozgatok ébren
én aki hittem igékben

látom a líra csak ennyi
csontig meztelenedni

s végül a csontokat is mind
benn se keresd ami nincs kint

majd ha magam levetettem
semmi se lesz lehetetlen

múzsai csók tüze sem kell
csak brekegek türelemmel

(s Réka kezében elalszik
békakirály vigavendel)


VIZSGADRUKK

csak a kvantumfizikáról
ne beszéljünk könyörögtem
az a rezgés az a hullám
olyan érzést manifesztál
amitől már e világon
soha meg nem szabadulhat
maturandus larigore

(kettőt kondult ekkor a nagytemplom harangja,
ott éreztem legbelül, fehér blúzom két pici halma alatt)

csak a kettes megadassék
csak a térdem ne remegjen
csak a szoknyám hasadéká-
ba a tételt betehessem

(és háromnegyedkor hármat kondult a harang,
érett mosollyal léptem ki a júniusi fénybe)

sose látott menedékem
az a túlsó Univerzum
hol a törvényhez a lélek
lebegésében a képlet
ha sietnék odaérnék
idejében --- odaérjek?

(félrevert harangok hirdetik az utolsó vizsga végét,
requiescat in pace, tanár úr)


HÉT

gyenge a tűz már
néma parázson
sülhet a krumpli
körbeguggoljuk
jó nagyanyánk és
hét unokája
hamvad a rönkfa
hajlik a lángnyelv
füstje kanyargó
szűk csigalépcső
az visz az égbe
Jézus urunkhoz
bírta-e lábad
el se mesélted
vágysz a magasba
sírtam az éjjel
nagymama hol vagy
mondd ki hogy élsz még
s hét év múltán
hét unokádhoz
visszaereszkedsz
nincs lehetetlen
szítja a verset
új tüzet éleszt
vár larigore


CS.V.M.

Elabortált choriambus
a vödörből szabadulván
kimerészkedne a térbe
s kikerülvén a Nagyerdőt
viszi lábam sietősen

Ki születtél ahol én is
csak a szobrodra találtam
de a szobrod megölelném
hazamennék hideg éj van
a hatalmas szerelemnek
megemésztő tüze sincs már
de te Miskám sose vetsz meg
ionicus a minore
köhögésed dobogásod
idehajlik füzetembe
köszönettel larigore


SÍRÓ RIGÓ

Tizenhat voltam, nem tizenhét,
készítettem a kerti szentélyt,
belemámorult, aki kint járt,
írtam a versek labirintját,

küszöbbe ojtott nyírfaágak
várták a sátáni patákat,
rozmaring füstölt és boróka,
borzadva gondoltam a csókra,

a rémülettől félig holtan
varázsigéim elmormoltam,
walpurgis-éj, e szűz erkölccsel
egyszer a médiát is töltsd fel,

április 30, jaj, csütörtök,
a versgyalázó őskanördög
poklától elhatárolódva,
rozmaring füstöljön s boróka.

S az ég ormán, ahol a hold ég,
őrködtek hű poétaportrék,
ódon könyvekből kimetszettek
ritmust kopogtak, rímet szedtek,

odahagyták a vásott bárdok
Farkasrétet s a Házsongárdot,
s az égre kelt poétalelkek
csak énekeltek, énekeltek,

úgy indultak a pincesorra,
feltámadván pár icce borra,
s egy régi költő asztrálteste
főszerkesztőket kasztrált este,

mutassa meg, kié a pálya,
a hosszú rímek éjszakája,
az ének absztrahálni nógat,
óvjuk az aranymálinkókat;

… de jött a hajnal, kék derengés,
képernyőn forgó, vérespengés
posztmodern bulvármédiátum,
így telt be rajtunk minden fátum,

lettünk akárki kapcarongya,
dögkútba küldve vagy toronyba,
s a költészetünk: integráltan
síró rigó egy macskaszájban.


Bognár Gábor



SZÓLÓSZONÁTA

Zsírcsend, tacsakos, langyos.
Megszokjuk? Meg. Fulladozom,
de mérem jobbik szememmel:
a tornyok fölött még legalább két torony-
magasságig tart. Része vagyunk
egy tervnek. Igen, este majd
besűrűl, bekásásodik.
Nem ikrásan, mint a méz,
hanem konszenzusosan,
mint a társadalom.
Te tanítottál, Atyám, arra,
hogy semmi sem lehetetlen
idelentről. S hova jutottál? Még
lejjebb. Csak a lelkeddel kanyarodott
vakvágányra a galaktika, föl, föl,
radarok, telefonok hatókörén túlra,
mert messzebbről szebbek lehetünk.

Sötét szőrcsomó, büszke vadállat
haldoklik engedelmesen
a szélső tölgyfa alatt. Zúzott
mellkasát fölveti, véres mancsával
még odaint a pataknak, víz, víz,
tiszta víz, bocsáss meg. Elhallgat
a rigó jajszava is, kegyelem pillanata.

Korszakhatár. Rubikon. Új paradigma.
Globali - - - inkább leveszem a hangot.
A másik csatornán egy próbababa vetkőzik.
Egyre sűrűbb, egyre biztosabb.
Homogén közeg leszünk.
Hallgatok arról, amit még őrzök,
mint nagyszüleim a feketevágásról.
Párszáz vers szavai, Bach-fúga, Paganini-dallam,
Jaco Pastorius gitárszólója,
s a Te fotód, ahogy a Margitszigeten álltál
olcsó narancssárga dzsekidben. Ezek mind
egyetlen titkos neuronom mélyére szorulnak.

Nagy levegő. Türelem.


VISZONZATLAN
(zeneréteg)

"egy egész tenger zúgja mégis vissza"
(P.J.)


viszonzatlan dróttekercsek
és csokorroncsok a hótakarta kertben
olvasatlan írásjegyek láncolata
a színlelt bűntudat dombívén

de leszáll egy kéz hogy a lelked
valahogy mégis kihalássza
a kőlapok közt kocsonyássá esteledő
elszürkült fényből

mielőtt a két engedélyezett
kyrie eleison-t hallathatná érte
a kerítésre kötözött
kitömött madár


SZÁZSZOR MAKACSUL
(zeneréteg)

Restár Sándornak


"Zdme , Circulus" - lihegi
"Vanyjuk, Vitiosus" - lihegem
menekülőkámzsában futunk
sebzett patkányok bosszúra szomjas serege elől
Ferenciek tere Budapest
itt verték félholtra azon az őszön a barátomat
két nappal azután hogy itt ettünk mákfagyit
azzal a pszeudomellű vaníliasárgapólós leánnyal
pici fekete ópiumpettyek a betűk
hol zsarnokság van ott zsarnokság van
forogsz vándorolsz a Föld abroncsozatában
Kutna Hora csonttemploma is te vagy
atyáid kihullott hajszálaiból szövik utad
nyitott szemmel feküdj halni a magyar vastraverzek alá
százszor makacsul újjászülető Ambrose Bierce


SCHERZO

napok melyek nem szerepelnek az ördögember nyilvántartásában
sikátor végén lépcsősor mely senkit sem vezet haza
fluoreszkáló csengőfüzér tyúktojásnyi koponyákból
csak öt verssor de ha felolvasod átólálkodik véreden a lomha utolsó éj
jogerőre emelkedett ítélet: nem szakíthatod át a tér sztaniolját


Csapó Balázs



SZÉGYEN

kéz üt a szájra
kéz üt a szájra ütő kézre
kéz üt a mindezt lekopogó írógépre
írógép üt a hengergő emberi agyra
tárgy üt a tárgyra
kő üt a kőre
írógép kopogása üt át a világon
mindent elnyel a feketelyuk


KELETI DALLAM

dó szó lá szó mi fá mi
szegényvonat jobbról a második
szegény vonat jobb ha más
értesítjük kedves
dó szó lá
szegény


A PÉNTEKI SZEMÉLYEN

--- kor
már itt vagyunk már itt se
képzelődünk csak a jegy kallódott
el valahová a mélybe csikkek és
söröskupakok közé köszöntjük
illendően az ablakkal kontrázó
huzatot nyílt pályán nyílt
sebek közé feszített fényes sínen
visszük a zsebbegyűrt költőképeket
az elpuhult hisztériás kertnek
selyemre és ordítunk hogy a savanykás
szagú göndör sötétség is tudja meg
itt döcögnek sehová akik CSERÉLIK
A TÜZES LOVAKAT MEGISSZÁK A
PIROS BOROKAT mert nem értük el
sem az előző sem a következő
csatlakozást csalatkozást hadd tudják
a fekete göndör partok ELŐLRŐL HÁTULRÓL
FOGD MEG ÜSD MEG nincs egyebünk EGÉR
FUT A BAKANCS ALATT letöltjük még nyílt
pályán ezt a maradék időt
ahol ---


BÉKE

Rád gondol, kihull keretéből.
Végtelen, véreres üveg.
Nem meri veszélybe hozni
a heveny kártyacsatákat.

Megfejthetetlen mozaikszó,
tisztázott alapelemek.
Kívülről tudja a menetrendet,
átlósan reped négyfelé.

Rád gondol: menj ki az utcára.
Esős a hajnal, mállik a plakát.
Járdaszegély vagy, rajtakapnak,
sunyin a falhoz araszolgatsz.

Átfutó felhők. Golyózápor.
Kapod kabátod, elrohansz.
Hó szakad fekete kendődre,
s a füst eloszlik, béke van.


PARLANDO

Az erdő fái kicsavarták egymást.
Itthon vagyok.

***

Nem zavarsz. Égnyi
kék kendővel takarom be
arcod bizonytalan körvonalait.

***

Elfelejtem az írást.
Előrehajló homlokom láttán
szerteszéledt a papír.

***

Mentőautók sírnak.
Az ablakból a sztrádára látni.
Üres poharakat ebédelek.


CSAK

bocsánat ezt a fából készült
kockás kárpitú négylábút el
innen ahol a nap süt most rá
csak épp ide csak kissé jobbra
ahol hűvösebb hadd lehessen

vagy azt a lámpát inkább azt a
lámpát egy másik félhomályba
ha nem zavarná elvinném most
talán figyel rám nem haragszik
megjövök majd ha elmegyek


ÉLESEN BELEVÁG

hiába gyötröm magam nem emlékszem
hiába sóvárgok soha nem fogom megtudni
elhomályosult az első négy sora
annak a versnek amit álmomban olvastam

és akkor élesen belevág a hóhér
ez volt az ötödik sor erre esküszöm
egy váróteremben kóvályogtunk
lekéstük az utolsó csatlakozást

megszomjaztál nekem még maradt
fél üveg langyos ásványvizem
miközben kortyoltad néztem a nyakad
és akkor élesen belevág a hóhér

a falon keretben lógott a menetrend
annak légypiszkos üvegére kívülről
ragasztva a vers --- közelebb léptem és
felolvastam álmomban neked

nem érdekel hová utaztunk volna
az se hogy élsz-e még szerettelek
lehet hogy én rögtönöztem azt a verset
első szeretkezésünk után pár órával

évfolyamtársnődnek egy másik
kontinensről küldtél karácsonyi üdvözletet
nekem semmit nekem soha semmit
átláthatatlan szürke lé az idő

nincs mivel belevágjon az ember
széthömpölyög áthullámzik évtizedeken
bemocskolja az arcod az arcom
elsüllyeszti a menekülő földrészeket


PÉNTEK REGGEL

Békalencsezöld arcszilánkok
egy előző életből körém hullva
bizonytalan lélekcsörrenések
de mire valóban felébredek már csak
vérző kezemet látom
a hajszálvékony vágásokat ujjaimon

Anyám rámhagyta a botját
most az segít ki a postaládához
de a mai boríték is üres
két hete minden nap ír nekem a semmi
be akarja hajtani a tartozásom

Két kocka cukor a teáscsészébe
Citromlevet nem öntök
Némán felvonuló kivégzőosztag
Öltöny fehér ing nyakkendő
Na jöjjön Csapó


EJ NO LÁM

ej no lám milyen ara-
nyos kis diktatúra
szép példány 5 és fél
méteres mivel etetitek?
hol vettétek? érdekes legutóbb
istenem de régen jártam itt
van annak 15 éve is
cipős dobozba belefért
azt mondtátok hogy nektek ugyan
pfuj nem kell csatornaszagot
áraszt és mindent felzabál
most meg itt lakik veletek a nappa-
liban a farka már kilóg a terasz-
ra s a feje a tévéhíradó alatt
szerencsétek hogy senki nem mer
szólni érte igazán toleráns szom-
szédaitok vannak ha ugyan élnek még


MONDJA

mondja téged a legjobban
miközben ujjaival a csigolyáidon
számolja hányadik vagy
akinek ezt mondja
fejlődés
relativitás
úgy kellenek ezek a szerelmesversbe
mint mazsolába a kalács
teóriája
részben az egész
cseppben a tenger
orgazmusban a világ teremtése
mondja egyetlenem


EZ BIZTOS HAT

Van hogy.
Kérdezi, hogy van.
Csuklik. Nincs akadálya.

Jön-megy. Koccan.
S elkukorelliasulnak a dolgok.

Van hogy van kimeredten.
Máris. Csukja, ha tátja

téridejét. Temetetlen.
Szűnik. Látod a foltot?

Versfolt. Térfolt.
Szívedig elsodródik a csónak.

Van hogy nincs ott.
Kérdezik, ott van.
Hívja Csapónak.


TUMULTUS

na írjad írjad már
repül a fejemnek
ne kéresd magad
csattog azzal az idétlen szárnyaival
meddig vacakolsz még a verssel
lírai felütésnek elég annyi hogy
kedden a westendben álltál
a szokásos juhtúrós sztrapacskádért
amiről a mostanában trendi
magyar-szlovák viszony ellenére
sem vagy hajlandó lemondani

és akkor jött ő
átfurakodott a soron
és megbillent a tálcája
és valami zsíros vörös lével
leöntött
de te csak rámosolyogtál
félrehajtott fejjel nézted a mellét
miközben zakód oldalán a vörös cseppek
elszántan gurultak lefelé

Ádám csak akkor lett férfivá
amikor kivált belőle a nő
szerelmes vagy fiacskám
már a versbe is beleviszed

hess innen angyal
míg élek tagadok


BÉKE LESZ

ezek az egymásra dobált
fénylő fémhasábok a ferde parton
- ha önbizalmad mint a levegő fogytán -
már a sátán bizonyosságát hirdetik

még visszafordulhatsz
még nekifeszülhetsz az időnek
még hihetsz abban amiben édesanyád
de a birodalom már elesett


A.P.

a költészet
ammónia
legalábbis
ammónia-illat

Petri ehhez képest
anómiát gajdolt
Csokonai
ambróziát írt
Hajnóczy embóliát

ma már nekik
mind igazuk van
nekünk nincs
mi csak bele-
(vagy bele se?)
szagolunk


< >


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu