Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Jó itt

LASSAN, ATYÁM


Hol igent-nemet összeérni véltünk,
a bizonytalan istenkézzel rajzolt
látóhatáron tegnap este hétkor
egyensúlyát veszítve átbillent a táj,

és hullt, amerre mindig hullni vágyott,
a téridő mögé, a fel nem foghatóba;
műtárgyak, árnyak lassan egybecsúsztak,
csillár kilengett, dőltek bútorok,

szótárok állományát nyelte örvény,
alapfogalmak nyígtak, kergetőztek,
illúzió, kelepce, csapda tárult,
kapkodva szedtük agybéli motyónk,

nevemre ugyan nem emlékszem,
de pántoltam, átkaroltam, vittem
mindent, mi volt az életemben,
azt hívén, kell még valahol;

egy fehér jelnél hirtelen megálltál,
még utoljára megnéztem az arcod,
és szálltam tovább, sodort egy őserő.

Jó itt, ahonnan üzenek.
Ez is világ, ne nyugtalankodj.
Ez is élet, túlélhető.


< >


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu