Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Honnan kiáltok?

RÉGI VERSEKBŐL


ÉNEKEK ÖSSZEKAPASZKODÁSA

Hej tulipán tulipán
Nincsen apám se anyám
teljes szegfű szarkaláb
se istenem se hazám
teli kertem zsályával
se bölcsőm se szemfedőm
szerelemnek lángjával
se csókom se szeretőm

Harmadnapja nem eszek
Isten áldd meg a magyart
se sokat se keveset
nyújts feléje védő kart
Szegénylegény vagyok én
húsz esztendőm hatalom
erdőn-mezőn járok én
húsz esztendőm eladom

Hogyha nem kell senkinek
hej tulipán tulipán
hát az ördög veszi meg
nincsen apám se anyám
tiszta szívvel betörök
bal sors akit régen tép
ha kell embert is ölök
megbűnhődte már e nép

Elfognak és felkötnek
futtam mint a szarvasok
áldott földdel elfödnek
famardosó farkasok
teli kertem zsályával
s halált hozó fű terem
szerelemnek lángjával
gyönyörűszép szívemen


A MÉRTÉKLETESSÉGRŐL

1.

Segítőtársam gyakran változtatja alakját.
Legszívesebben az épp közelemben lévő
növények egyikét szemeli ki prédikációja
színhelyéül, de akadt már példa arra is,
hogy a füveknél, cserjéknél, fáknál közismerten
nyugodtabb - mondhatni pipogya - természeti vagy
használati tárgyak, avagy a sokkal mozgékonyabb
- akár izgágának is nevezhető - állatok
valamelyik egyedét öltötte magára,
mintegy hangszóró gyanánt.
Eleinte nem hittem, hogy egy és ugyanazon
személyről van szó, arra gondoltam,
kegyeltje vagyok a világnak.
Az intelmeket azonban
mindig ugyanaz a rekedt hang mormolta el,
amelynek közelsége és különössége dacára sem
tudtam ezidáig megállapítani, milyen nemű
az illető, aki szívén viseli sorsomat.
Huszonnyolc év után sem büszkélkedhetem
többel, mint hogy lassacskán kiismerem a stílusát,
kezdek hozzászokni váratlan megjelenéseihez.
S hogy megfogadom-e a tanácsait?
Talán igen, bár sosem kéri számon.
Különben is: újabban többes szám második személyben
beszél, és mintha nem ismerné a mértékletességet,
mintha elsajátított volna néhány olcsó stúdiós trükköt,
hatalmas koncertet csapott a minap.

2.

Túlzásokba bocsátkoztok - szólalt meg a szikkadt rög -,
nincs olthatatlan szomjúság,
nézzétek, milyen türelmesen várakozom.
Túlzásokba bocsátkoztok - énekelte a kakukkmadár -,
nem hiszitek, hogy rejtett utakon valamelyest
örökletes az alkat, a jellem és a szellem.
Túlzásokba bocsátkoztok - sugározta saját szemüvegem -,
karnyújtásnyira álltok a végtelentől,
elérhetetlen távol magatoktól.
Túlzásokba bocsátkoztok - súgta a holtág-széli sás -,
belévesztek a tükrös hívságokba, csak pár buborék,
majd az se már, mi jelzi távozásotok.
Túlzásokba bocsátkoztok - füstölögte a cigaretta -,
minek az óramutatókat kapkodva tekerni
naponta ezerszer hol hátra, hol újra előre.
Túlzásokba bocsátkoztok - dörmögte lábam alatt a szürke betonút -,
olyik közületek büszkén tapos a gázpedálra s tovaszáguld,
míg más a sivár árokpart mentén lassúdan hazagyalogol.
Túlzásokba bocsátkoztok - intett a magányos akácfa -,
jobban szeretitek egymást, mint vélnétek,
de ti fegyvernek láttok minden tűhegyes kiszögellést.
Túlzásokba bocsátkoztok - zengte egyként megannyi aranyló varjúháj -,
kihúny lelketek, elfeketül már
a szokatlanul szoros összekapaszkodástól.
Túlzásokba bocsátkoztok - nyögte egy hangya a terhe alatt -,
száll az idő, mint a porszem, múlandó az egyéniség.
Túlzásokba bocsátkoztok - szólalt meg egy elgázolt macska teteme -,
pedig aki bátran átfut a fények előtt, az halhatatlan.
Túlzásokba bocsátkoztok - sóhajtotta
és eltűnt a minap a levegőég.


A SZÍNJÁTSZÁSRÓL

1.

Segítőtársam nem fedi föl kilétét.
Bizonyára másoknak is szolgálatában áll,
mert olykor hónapokra eltűnik.
Tartós távolléte rendszerint
helytelen viselkedésre késztet engem,
alig tudom kimosni nadrágomból a fűfoltokat,
fekete ingemből a füstöt és a pálinkaszagot.
Ha meghallom segítőtársam kissé rekedt hangját,
erősebben szégyellem magam, mint ha pofon
legyintettem volna aznapra rendelt szívszerelmemet.
Érthetetlen szégyen, hiszen Ő okosabb a taktikus
nőknél: sosem fejezi ki rosszallását.
Nem fedi föl kilétét: idegen testekbe bújik,
hogy kellő hatásfokkal perelhessen velem.
Kedvenc parki padomon ültem a minap,
s mire fölfedezhettem volna Őt, mint verebet,
már vadgesztenye képében koppant le elém.
Emberek által szólni nem szokott,
méltatlannak érzi magához azt a jelmezt.
Holdtöltekor általában szorgalmasabb,
újholdkor szinte mindig hallgat,
de most például, ezerkilencszázvalahány augusztusában
nem törődött a fázisokkal, minduntalan itt
fontoskodott körülöttem. Súlyos bajt érzett?
Vajon kár volt-e aggódnia?

2.

Elvétitek a szereposztást - dörmögte egy korhadt fatörzs -,
stilizált szívet s lánynevet véstek oldalamba,
pedig a harkály harkály, s a kukac csak kukac.
Elvétitek a szereposztást - zsörtölődött a fűnyírógép -,
kannibálok mészárszékét, kijelölt gyalogátkelőhelyet
festetek föl a mámor elé.
Elvétitek a szereposztást - kajánkodott üveg mögött a kaméleon -,
szélvész támad az ünnepeken,
a zászló becsavarodik.
Elvétitek a szereposztást - nyikorogta a játszótéri hinta -,
nem két égtáj közt, hanem köztetek
visongat, szálldos minden kisded eszme.
Elvétitek a szereposztást - csattant a falhoz a pohár -,
csapodár világ, csak kísérd haza gazdád,
szerelmet vall majd és többé nem iszik.
Elvétitek a szereposztást - káromkodott a horgon az angolna -,
kakaót főztök szombat reggelenként,
későn köpnétek ki a véres csalétkeket.
Elvétitek a szereposztást - sikongatott egy csalánbokor -,
egymás közé úgy gázoltok,
ahogy a benőtt ösvény engedi.
Elvétitek a szereposztást - suttogta fehéren a pólya -,
katonát rejtek úgyis, s ha nem, katonák szeretőjét.
Elvétitek a szereposztást - gurult elém egy sáros koponya -,
nem Yorické vagyok én, hanem a tiéd.
Elvétitek a szereposztást - dorombolta a dízelmozdony -,
és átgördült a makacs nézőtéren.


ARANYPOR

az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
minden betűje gomblyuk amelyben
miniatűr színes képernyő virít
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
kérés nélkül is készséggel kimutatja hogy
sosem lesz szüksége fogszabályozóra
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
aktívabb szociálpolitikát hirdet mint elődei
két ujjal kicsippent magának valakit a tömegből
és fényesre dörzsöli mint falusi tanítónők
éjjelente a nektártermő titkos kis csillagukat
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
óvatosan széthúzza saját két sorát
hogy anyanyelved csonkjával bocsátkozz
lényegébe az önként billegő
hermafrodita haszonelvűségbe
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
önmagát alulról újratöltő
demokratikus pezsgőspalack amelyből
évente egyszer parányi táncosnők röppennek ki
hogy fekete neccharisnyás combjaikat nyitogassák
a bizakodva mosolygó miniszter orra hegyén
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
folyamatosan csökkenti részesedését a közjavakból
autogám szaporodik akár az árpa meg a búza
csúcsok csúcsa kis költeményecskéket
klippent szét magából minden hó elején
a vigaszra leginkább rászorulók közé
miközben a nézete szerint ráfizetéses Művek
lassú de következetes szanálásáról álmodozik
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
értől az óceánig bárhol előfordulhat méret-
korlátozás külön engedély és antenna nélkül fogható de
izgalmunk esetén kisiklik túllubrikált tenyerünkből és
feladatának abszurditásához képest rendkívül
mondhatni velejéig korrekt amikor
más költemények fajlagos tilalmi idejét
egyetlen kecses uszonycsapással határozza meg
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
rosszalló fej- sőt fark- sőt rímcsóválással illeti
élvezőit ha azok felelőtlen andalgás közben netán
párnapos csecsemő holttestébe botlanának a központi
tehát legális szeméttelepen ahol ő mármint
az innovációs láncon jól végigvezetett költemény
jól végigvezetettsége dacára sohasem járt


ELŐSZÓ

Akihez beszélek, rég halott már,
önzetlen termőfölddé változtak gyarló izgalmai,
de akinek nevében beszélek, ragadozó,
mert hamarosan megszületik.

Akihez beszélek, boldog volt, fürge nyelvű,
ujjai köré selymes hajtincsek tekeredtek,
de akinek nevében beszélek, befogadó,
bókért bárkinek szállást ad önmagában.

Fázz, világ, dermedj a vers fölé,
jégtűk ereszkedjenek a képlékeny mélybe,
kanyarogj velem, éjszakai autóbusz - - -
csak az igaz, mi átlyuggattatik.

Akihez beszélek, egyszerű volt,
tudom, hogy várja soraimat.
Akinek nevében beszélek, megszületik,
rólam sincs, másról sincs tudomása.

Akihez beszélek, nem hagy magamra,
mindenütt ott van: szétszóródott.
Akinek nevében beszélek, felelőtlen:
áttelefonálgat esténként Transzcendenciából.

Formalin vagy, jelen idő,
szigorúan őrzöd az összegörbedt
- de tán tetszhalott - harmóniát,
s nem okulásul, csak félelmed okán.

Amíg beszélek, semmi el nem múlik,
látogatók őgyelegnek a múzeumban,
csupán a kulcs méltatlankodik zsebem mélyén:
maradj, ameddig akarsz, én hazamegyek.


KIRÁNDULÁS

Igazat vallok, épp azóta
szürkült így el a büszke boltozat,
amióta titkos rituálékat kénytelen
végrehajtani alatta az ember.

Ez itt, látod, költöző madarak
elhagyott tavalyi fészke, jeltelen;
az meg ott egy durva drótháló,
önként feszült ki két szép arc közé.

Áss árkot lefelé a domb tetejéről
s hagyd ott őrizetlen - reggelre majd
színültig telik csillogó konzervdobozokkal,
bontsd föl bármelyiket, mind üres.

Akármily tapintatosan kérdezed is,
ki vagy, mivégre születtél - - -
zavartan konfabulál a világ,
mint frigid nők a maszturbációról.

Jelképességeitől túlterhelt tájon
vándorló egyértelmű csigabiga, vers,
eredj, légy gyanútlan áldozat a doku-
mentumfilmben, roppant lánctalp alá való.


CSATLAKOZÁS

Három nő ül a számítógép terminálja előtt,
testükön csak egy-egy habfehér bugyi.
Nem sejthetik, hogy én zavartam össze
minden feldolgozandó információt.

Kiszabadítom a verset az összefüggések közül,
bebizonyítom, hogy nem vagyok félresodorható.
Kimenekszem a cuppogó biztonságból,
monotón népszerűsítem az aritmiát.

Nagymellű angyalokkal utazom együtt a gyorsvonaton,
megkörnyékezném őket, ha lenne feladatom.
Eltitkolom, hogy láttam testükről röntgenképeket,
nem célszerű manapság a kifejtett realitás.

Klóthó, Lakhesis és Atropos ül a terminál előtt,
kívánják egymást szolgálatban is.
Nem nyughat sorsom a pszichedélikus űrben,
táviratban értesítem távozásomról magam.

Rutinos szerkesztők, heves konstruktőrök
nevezik eklektikusnak csörgedező vérem.
Áll az itatónál három sárga kanca,
órámból kifogy az elem, nyílt pályán fékez a vonat.


CSIGAVONAL

Betérek az általánosítóba,
rámszól a szép hölgy: ma nincs félfogadás,
azt felelem: én egész vagyok,
nem félek, egészen bizonyos.

A célkereszt épp ilyen bizonyos,
főképp úgynevezett válságidőben,
vaskerekek nyomai az arcon,
verses füzet lapján lábnyomok.

Miféle fehér lábnyomok
borítják be az utakat hazáig;
nem hozza vissza az idomárnak,
kihullt a szó szájából a pálca.

Megállok olykor némely borozóban,
nem mintha innék, nem minthogyha írnék,
csak mert hátha éppen ott szeretnének
panaszkodni a kiszolgáltatottak.

Gyermekeikre gondolnak a kiszolgáltatottak,
földre pöccintik a versek hamvát,
rendelnek néhány pohár általánosítást,
fölhajtják lassan, ébren alszanak.

Honnan tántorogsz, Magyarország,
Budapest nevezetű májad meddig bírja,
meszes lábnyomok kanyargó sora:
építési terület közepén csigavonal.

Jönnek statisztikák, mint a mentőautók,
keresztülszáguldanak rajtunk szirénázva,
piros zsibbadtság önti el a közvéleményt,
hadd vigyék kórházba a tényeket.

Hörögnek a tények az elfekvőben,
kényszeredetten borotválja őket a borbély,
szép hölgy akasztja ágyuk végére a táblát,
begördül a vizit: újratervezés.


CSALÉTEK

olvadozgat a nyalka műgond
bármely édesség valósága
logikus mint a mozgólépcső
céljához jutván kimerül

emlékek elkaparta hű pont
falánkul tapad zsarnokára
van-e még csók mely nem a végső
kit választottam étkemül

bármely ékesség csalók fátyla
ember mondata szájba roskad
keringélünk a nagy lámpához
kecsesen rázzuk potrohunk

szemhéjunk lucskos merő hátha
megannyi sorsot szertemostak
valós cukrokhoz visszatávozz
árokba minden ott borult

hajók szeszélyek hallgatások
arctáblák közt lavírozó hit
ne higgy költő a könnyű testben
elszenderedsz és megcsalatsz

egy herceg egykor dalt talált ott
szénné égette átkozóit
bújdosik most a hűlt kövekben
ha rátalálsz is elszaladsz


PÁLYAKÉP

hideg tejet hideg
tejet hideg te mondja
tudván hogy senki pontja
sem tűnik messzinek

az élbolyt éri el
utolsó kör kolomp szól
tejet hideg te gondol
célra igéivel

s forog forog forog
a jelabroncsozatban
előnyt behozhatatlant
utolsó kör kolomp


PRÓBA

először csak az állkapocs
aztán a nyak aztán a törzs
felső és alsó végtagok
merevednek nekem is tölts

kevesebb jéggel mint imént
szederjes foltok most figyelj
vesszük hogy festesz férfiként
nyomásra halványulnak el

sikolyt később egy fél pohár
véralvadék a száj alatt
hajtsd föl szoknyád ne most utálj
borostyánkőszín árnyalat

az életcélt tövig tövig
belülről épp ilyen a föld
a has bőrén kiütközik
a vasszulfid a sárga-zöld

megalkuvás még egy mosolyt
bádogon kétszer annyiért
kerek legyél akár a hold
s halhatatlan ki átkísért


HONNAN KIÁLTOK?

Növekvő fordulatszámú horizont
a zöld szőnyegpadlóra hanyatlott
egyetlen emberfő körül

Radikális kicsapongás a verssorokból
I G É K
Bestiális kicsapatás a Kertből

(Arra ébredtem katona vagyok
aki sose voltam caplatok az idő bélsarában
aki sose leszek hol az ezredem?
tejet kenyeret kellett hozni a boltból
elnehezült érzelmeket lecsatolni
végtagjaink vegyértékeink hiányára
nyitjuk szemünket reggelente
nem jelentkezik parancsnokság
legfőbb erény az öntudat
húnyjuk szemünket nappalonta
ezüst kereszt a pénztáros nyakán
feszes celofánréteg a bőrön a lelken
lecsatolt üres könnygázos palackok:
könnyezni vágyunk estelente
otthon a végtelen aszályban
nem szöktem meg aki sose leszek
nincs mit földerítsek aki sose voltam
ismerni születtem kötelességeimet
mint a rózsák oleánderek
madarak meztelen csigák a kertben
mint a rózsák a csatornában
áruházi gondolák az ágyban
édes
két test két drága ajándékkosár
mint tej tej tej kenyér akna kenyér
DÖGCÉDULA az ezredem)

Sűrűsbödnek az elektromos kisülések
Sziporkázó mennyezetre
már-már holmi metafizikára
lát a leendő áldozat

A tolvajlás csak radikális segélykérelem
A gyilkosság csak radikális pedagógia
A szerelem csak radikális önkielégítés
A politika csak radikális költészettan

Bicikliküllők Nekilendülök
I G É K
örvényében tovatűnő véres kisdedek

(Mindig a kisülésen ültem
Lénárt Sándor BOGNÁRMESTERHEZ igyekeztünk
deres lovak dobrokoltak az árusok között
átpedálozott velem édesapám
az orosházi nagypiacon
nem érhetem itt a villanymozdonyt
dér lepte a vasúti töltést
jótétemények lepték a meséket
mint később mártíromság minden magyar verset
nem érthetem ezt a villanymozdonyt
salakos pályán szakadó esőben
kifulladásig rohangáltam
hemperegtem a vörös sárban
az Idő elcsúszó bélsarában
s a fejem búbjáról csusszant hálóba mégis
véletlenül az egyetlen góóóóóóóóól
nem érthetem én a villanymozdonyt
állok a deres kamerák előtt
csalánnal csapkodja lumbágós tagjaimat
a rendező hogy eltévesszem a naptárlapozást
de itt érem élvefelejtve a válság végét
gyaluforgáccsal csiklándani
bognár nagyapám borvirágos orrát
ébresztő tata! néhai presbiter úr!
nem szöktem meg de a hódítókat
elvitte mind [elvitte-e?]
a gyorsvonat)

Búgócsiga-moralitás
Körfűrész-moralitás
Majálisi sörös moralitás
Kokárda-specialitás

Fölkel a zöld szőnyegpadlóról
kimenekül a horizont szorításából
tükrös kisvendéglő étlapján
IGÉKET keres nem talál
az illedelmes leendő áldozat

Föltekint a színes neonreklámra
Rendel egy radikális rezisztenciát
veled dadogja
ez csak ez a győ- a győ- a győ-
a győ- a győ-
ze-
lem ---


VISSZATÉRŐ ÁLMAIM

1.
mintha kissé megkésve érkeznék
bizonyos ünnepélyes alkalomra
végigfutok az üres téli utcán
nyitom a díszes ajtót
térdemhez csapom kalapomat
hogy leperegjen róla a hó
zihálva kaptatok fölfelé
a széles márványlépcsőkön
a teremhez ahol valakik várnak
de végül megcsúszom
visszagurulok a bejáratig
elmenekülnék
csakhogy az ajtókat azóta bezárták
négykézláb mászom egész éjjel
az épület üres

2.
sokan álltak még előttem
vártuk hogy kifizethessük a gyógyszereket
két bágyadt légy őgyelgett
az üres üvegkancsó homályos pocakján
nincsenek testvéreim
súgtam hirtelen a jobbkezem
középső ujján látható tintafoltnak
mind kevesebb fény
szüremlett be a gyógyszertárba
nem haladt a sor
de senki sem türelmetlenkedett
órákon át csak álldogáltak
hallgattak mozdulatlanul
az emberek
- most mindezt egy fehérköpenyes
szőke kamaszlánynak mesélem
de csöngetnek és ő megijed
ágyam szélére ejti fésűjét

3.
barátom orosz herceg
a játszótéren túli mellékutca
utolsó házában lakik
tatarozzák azt az épületet
hajnal van rossz a kaputelefon
ablakáig mászom az állványokon
nem vagyok részeg mégse félek
követ a telihold fénye mint egy fejgép
látom barátomat a kis szobában
télikabátban dőlt végig az ágyon
tátva szája
üzenetet kaparászok a jégvirágos üvegre
nem tévesztem el a tükörírást

4.
épp a meccs végére állt el az eső
csatakosan futok az öltözőbe
üvegcserepek borítják a padlót
valaki egy sárga műanyagzsiráfot
csempészett zakóm zsebébe
csak a feje kandikál ki
most veszem észre hogy vérzik az orrom
fehér mezemre piros cseppek hullnak

5.
nyílt pályán fékez a vonat
rozsdás vasrács az ablakokon
egyedül ülök egy hideg fülkében
hólepte távoli dombháton áll az édesapám
távcsővel figyelem amint
hegedűt emel föl a lába elől
felém fordul és játszani kezd


LÁTOGATÁSOK

1.
Elalkalmiasultam dudorászta
miközben saját kézfejét simogatta
hol a ballal a jobbot hol a jobbal a balt
kevés a konyhai lámpa fénye
nem találom a már leírt betűket
zsíros arcbőre fölragyogott
sok halott hull ki a menetből
futok hozzájuk fagyasztó szavakkal
rámnézett hozzám te szaladj
mit értek én ehhez - fontolgattam
s hogy énhozzám is egyszer KÉSVE
valaki - - - végül csak egy pohár vizet
fogadtam el magamtól szótlanul
s az ajtóból se pillantottam vissza
gyomromban jéggolyó pörög

2.

Szőkék, egyformák, hárman vannak.
Szeméremszőrzetük arany.
Gurigáznak egy piros gombolyaggal.
A többiek, ügyet se vetve rájuk,
esznek-isznak elegáns öltözékben,
ténferergnek az egybenyílt szobákban,
eszmét cserélnek halálról, haladásról,
s ahogy érkeznek, oly diszkréten
távoznak el, míg jönnek mások.
Ám hirtelen egy hang: Jaj, kérem, én csak
ebben az ablakmélyedésben
álltam és rajzolgattam volna - - -
s egy puffanás a frissen hullt havon,
s gurul tovább a piros gombolyag
felém, ki épp egy ablakmélyedésben

3.

Teát? 1. e4, c5 és hány cukorral?
2. Hf3, Hc6, 3. d4, Nevetséges volna
egy nő miatt cd: 4. Hd4; Hf6
két - úgyszólván igazi - barátnak
5. Hc3, d6, 6. Fc4, A politika persze e6 mindig
más 7. Fb3, Fe7, én
például 8. 0-0, 0-0 AZT KÉRDEZTEM,
HOGY HÁNY CUKORRAL! 9. Kh1, Ha5
Nem válaszolsz, te nyomorult?!
- - - Mutatóujjam se húztam végig
észrevétlen a könyvespolcodon Csuklóm
köré se tekeredett hosszú fekete haj-
szál Tehát a figurák? Tehát a figurák
némelyike manapság álruhát visel!
(Mellékdal: Szemüvegem földre hullt,
a tábla fölborult, a játszma megszakad,
a zárójel bezárul.)

4.

Afféle nemzetközi menhely
lehetett az a ház, amelyre
ma délután a tűzhányó tövében
bukkantam és - - -

és becsöngettem Vladimir Holanhoz
(semmi válasz)
és becsöngettem Paul Celanhoz
(semmi válasz)
és becsöngettem Jorge Luis Borgeshoz
(csak az üzenetrögzítő hadart el
valami mentegetőzést)
és kopogtam (rossz volt a csengő)
a T. S. Eliot feliratú ajtón
(csak a macskák kaparásztak bentről)
és becsöngettem Kormos Istvánhoz
(semmi válasz, de cetli az ajtón:
SEMMI VÉSZ)
s a D. Thomas s a Pilinszky J.
s az A.E. Baconsky s a Szilágyi D.
s a többi névtábla mögött sem
egyik emeleten sem
s a házmester sem (ki özv. J. Attila)
- - - - - - irány tehát a kráter
hátha ottrekedtek

5.

Dühösen csapok az ajtóra
nyílik de csupán résnyire
nem engedi tovább a lánc
a résen át csak annyit látok
piros a nő pongyolája
gesztenyebarnák fürtjei

kisbaltát emel jobbkeze
s az alvó macskát fejbevágja
felém fröccsen az agyvelő

6.

Stigmákra gézlapot
gyertya lángja fölé papírlapot
pohárba pókot a mennyezetről
kenyérre sót tükörre semmit
szóra szót és testre testet
csak a kulcsot nem tudjuk
csak azt nem
hogy a kulcsot
kinek a kezébe

7.

Már a gyermek is
termésköveket emelint föl
futkos-e alattuk bogár
*


RÉSZLET (részlet)

Zarándokútja első állomását
éhségtől szédelegve érte el.
Patkány inalt az árok gyér füvében,
s egy tévétorony látszott messziről.
Mint olcsó hotdogból a vizes mustár,
csorgott alá az őszi alkonyat.
Hogy eltitkolja, mért kapott kegyelmet,
egy buszmegálló padjára feküdt.
Zsebében színes fényképet találtak:
szakállas férfi kishalat pucol.

Ki tétován a liftközépre álltam,
hogy fölrepüljek biztonságosan,
s a vacsorára pirított kenyérből
boldogan tettem félre falatot,
s hogy annak-é, ki elvevé, ne kérdezd,
csak ropogtasd, mint föld a csontokat,
míg majd szederjes fényhártyát feszítnek
kettőnk közé az elhangzó szavak,
s a mesének se kezdete, se vége,
csak volt s leendő próbatételek.

A boncteremből megszökött a főhős,
s egy elhagyatott fürdőhelyre ment,
hol szél hisztériázgatott a parton,
akár a hentesnél az asszonyok.
Már sportújság vagy filmplakát takarta
a széttaposott homokvárakat,
már nem viselték fürdőruhák foltját
a kékre festett napozópadok,
de ott csillogtak még a deszkamólón
a fához tapadt apró pikkelyek.

Eszembe jut: ha átsuhamlanának.
Mióta hordom ezt az egy igét,
hogy hátha egyszer feltételes módban,
többes szám harmadik személyben, így
leírhatom, s te olvasod, miközben
a deszkán üldögélsz, fejed fölött
javíthatatlan zuborász a tartály,
állandósult a szivornyahatás,
és azt morgod, hogy impresszionizmus,
hogy minden eset egyedi eset.

Kalózhajóra szállt a kikötőben,
s a korlát mellett émelyegve állt,
kockás rongyot kötött a félszemére,
Mozartot fütyörészve dolgozott,
tudott előre minden lázadásról,
dobott a vízbe kapitányokat,
nem érdekelte pénz, se rang, se kártya,
se olcsó rum, se pornóvideó,
de álmatlan feküdt a szalmazsákon,
ha közelgett egy lakatlan sziget.

Mondom, forognak mafla életek, nézd,
kié egy ágy, kié egy elv körül,
kié nagyapja műhelyét keríti,
kié, mint légy, a presszóasztalon
mászik meg ottfelejtett kockacukrot,
másé az alvó gyermeket lesi,
hogy másnap minden rezdülést jelentsen,
másé meg csak a naptár lapjait,
s a végtelenített kalandregényből
tepsibe szakad egy-egy epizód.

Az ablakból a hegy medvének látszott,
egérfogó csattant az ágy alatt.
"Nyugodtan alszom. Isten Önnel" - írta,
s a zöld levélpapírra ráborult.
"Talán 1988-ban
- motyogta még - a főváros helyén
mélységes mély..." - de mélyebb lett az álom,
hatott a méreg gyorsan, pontosan.
Föltámadott a kettészelt egérke,
megnyúzatott és elrohadt a hegy.


< >


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu