Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


Hány lépés még?

LASSAN, ATYÁM


Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,
amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,
karom széttárva már keresztre illőn, hű lator,
de még megyek,
tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,
különös formákat érzékelek az ujjaimmal,
horpadásokat, rücsköket, kiszögelléseket,
váratlan simaságot és alattomos nedvességet,
emitt a levegő hűsét,
amott az anyakő érdességét,
és ismerős hangokat is hallok,
ritmikus lélekpulzálást, mintha társé volna,
beszéd előtti beszédet, nyelv előtti nyelvet,
csak ó-kat, á-kat, í-ket, ő-ket, é-ket,
s a fűszál jajdulását, mikor utoljára
megsuhintja a szél kaszája.


< >


Naspä na obsah | Spä na hlavné menu