Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


A gyilkos megbocsát

RÉGI VERSEKBŐL


BIZTONSÁG

(Montázs 1980-ból. Forrásai: Bonctechnika tankönyv,
Honvédelmi zsebkönyv, egy szakácskönyv
és Balassi Bálint verseskötete)


Boncoláskor a boncasztalon fekvő hulla jobboldalán állunk. Az egyes szervek boncolása meghatározott sorrendben történik: kezdjük a koponya boncolásával, majd folytatjuk a mellkasi, hasi szervek vizsgálatával. A könnyebben romló részeket (belsőség, apró húsok) hamarabb kell felhasználni, míg a nagyobb darab húsok tovább eltarthatók jégen, hűtőszekrényben. A fegyveres harc célja nem merülhet ki az ellenséges fegyveres erők megsemmisítésében, hanem a végső döntésre törő katonapolitikai célt csakis és elsődlegesen az ellenség hadászati eszközeinek megsemmisítésével, gazdasági és politikai bázisának szétrombolásával lehet elérni. Az agyvelő kivételéhez úgy kezdünk hozzá, hogy az agy homloklebenyét a bal kéz kampószerűen meggörbített ujjaival megemeljük. Főzés közben a velő megszilárdul, tehát jobban tudunk vele bánni. A modern tömegpusztító eszközök alkalmazása következtében várható rendkívüli fizikai, pszichikai és erkölcsi megterhelés nagyfokú erkölcsi-politikai szilárdságot, kitartást, győzni akarást igényel.
Az jó hírért, névért S az szép tisztességért Ők mindent hátra hadnak; Emberségről példát, Vitézségről formát Mindeneknek ők adnak, Midőn mint jó solymok Mezőn széllyel járnak, Vagdalkoznak, futtatnak. Előfordul, hogy a koponyatető nem válik le. Ennek oka rendszerint az, hogy nincs a csont tökéletesen körülfűrészelve. A gyakorlat célja az volt, hogy járuljon hozzá a népeink, hadseregeink közti együttműködés és őszinte fegyverbarátság erősítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. Szükség esetén az orrnak és melléküregeinek, valamint a szemgolyóknak vizsgálatát is el kell végeznünk. Ha a hadköteles - a katonai szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset következtében - meghalt, hozzátartozóit özvegyi nyugdíj, árvaellátás vagy szülői nyugdíj illeti meg. Helytelen a hurkát sütés előtt villával megszurkálni, mert a szúrás helyén a bél könnyen kireped. Ha a hurka túl szorosra van töltve, akkor vékony tűvel megszurkálhatjuk, hogy a gőz ne repessze szét.


HÍRADÁSUNK TARTALMÁBÓL

Mért lepi el most vadtetemek perzsbűze az erdőt?
Kik menetelnek amott? Messze-e még a patak?
Reggel hoznom kell kenyeret, tejet újra a boltból,
házak dőlnek elém, vértől síkos az út.
Kurjongatnak a hajtók, míg én alszom az ágyon,
táskájukban a pénz mézesen összeragadt.
Szűzlány nézi a kék képernyőből kitüremlő
drága rakétafejet, s megsimogatja sután.
Állok a sorban a pultnál, égeti nyelvem a kérés,
érzem a vadtetemek perzsbűzét s lerogyok.
Jóreggelt, felelősség, nyugton hagyd a világot.
Ennyit mond a madár. Boldog békeidő.


NÉGY ÁSZ

Tavasz van, verejtéktől fényes fejét a vers
engedelmesen hátrahajtja,
hogy öklömnyi széndarabot tömhessen torkába
az iskolából kirohant ifjúság.
Nyár van, a közízlés régóta szeretné meglesni
fürdőkádban maszturbáló főbérlőasszonyát,
de csak a kilincsre akasztott pongyolát
mutatja estelente a kulcslyuk.
Ősz van, hogy senki ne gondolhasson egy másik őszre,
miközben kéjesen feltételezzük egymásról,
hogy talán mind egy másik őszre gondolunk.
Tél van, elakadnak híreinkkel a vonatok,
mintha zárt határon szeretnénk magunkat átcsempészni,
pedig csak tél van, magyarázat nélkül, egyszerűen.


PRIMŐR

Nincs még itt az idény, de vidáman telnek a ládák:
fóbia-sátrak alatt nőttek e szívrohamok!


REND

Szétcsuszamló koponyahalomnak az egyik,
menekülés közben eltalált állatnak a másik,
háztetőkre hulló első hónak a harmadik,
templomajtóban legoruló öregasszonynak a negyedik,
távolodó gyorsvonat zajának érzi magát az ötödik.
Átrendezzük valahogy vackainkat
és engedelmesen lefekszünk mind.
A szereteten, amelyet eleinktől örököltünk,
és amelyet ma is elmulasztottunk egymásnak fölmutatni,
tovább repedezik a régi aranyozás.


MEGÁLLÓHELY

Záróra van már mindenütt.
Fogasról lehulló kabát.
A bölcs a földön elterült.
Az ember áldja meg magát.

Üvöltöznek a slágerek.
Elnyugszanak a razziák.
Szűkülnek mind a tág erek.
Megkötjük sorsunk masniját.

Reggel az ige testet ölt.
Kapkodva borotválkozik.
Moccan, ha már a lámpa zöld.
Jéghideg fogantyút szorít.


BŰNTÉNY

A gyilkos köztünk van, a gyilkos köztünk van,
suttogtuk tegnap is a bársonypamlagon.
Aztán a parlament, a gyors himnuszfutam,
s a még beljebb, a jó, a most szoríts nagyon.

Öregszik boldogan, tisztes kort ér meg itt,
szakad ránk hajnalpír, miközben öltözünk.
Lehet, hogy ártatlan, halljuk hát érveit,
egymáshoz is csak így lesz majd, ha lesz, közünk.

A gyilkos megbocsát, a gyilkos megbocsát,
hangszórókat repeszt konok szónoklata.
Szánk szélén csontszilánk, vállunkon rossz kabát,
tudjuk, kihez megyünk, meddig megyünk haza.

Izgalmas film a sors, ostyát rág, vár a nép,
mosdatlan üldögél a bársonypamlagon.
Aztán egy híradás, néhány csepp váladék,
s a most már legjobb lesz, ha égve is hagyom.


VÁSÁR

A jokulátor éljenzi a népet.
Kalácsot visz az öreg néninek.
Figurája új mezőre léphet.
A tábla alatt néhány évtized.

Maszkot cserél az eszme terminálja.
Sikoltoznak a földgömbárusok.
Szűzlány és medve szerelmi viszálya.
A csatornában békesség zubog.


SZAPORULAT

A megtermékenyítést önként vállalók
szilárd erkölcsű, jólmegtermett
fantomkocára ugratják a verset,
hogy kinyerjék a mondanivalót.

Tudjuk, mindig hibátlan lesz a vérvonal,
hisz nem születhet véletlen a gyermek,
ki majd - hallják a vályúk, vermek -
kövéren, szépen mindent elszaval.


ZÁPOR

Kőfal mögül
lilállik át a nyárelő,
ijedten ül
biciklijén az olvasó,
vihart jósol
a lassan gyűlő égi dal,
bár fény dőzsöl,
tréfál az út buckáival.

Már megcsapdos,
már földre szállt a hűs veszély,
pedált tapos,
gurul az olvasó, ne félj,
kerülgeti
a vers tükörszilánkjait,
otthon pedig
egész tükrökről álmodik.


CSAK

csak annyit tud hogy valamely
kettéhasított felülettel szemben
ültették le s a rést kell néznie

amelyen át majd egyszer anyatej
szivároghat mint hangulat a renden
s a tettes ő lesz mert kezében szike

corpus delicti hagyományos ügy
titkon előírt bűntudat
célszerűen bolyhos puha kárpit

később vezényszó hallgass és feküdj
nem futhatunk el nem vagyunk nyulak
bár koponyánkba bárki bevilágít


FÉNY

Lámpást kezed
hiába tart,
ha mint rovart
begyűjtenek.

Az ver, ki áld
- kiált a fű.
s testeden tű
fúródik át.

Üveglap vár,
éteri csend,
embernyi szent-
jánosbogár.


ÉS HOGY

Ezek a ma is hihetetlenül
felkunkorult röppályaívek
meg a nem mindegy ki neve kerül
előbbre kapaszkodni hívek

avagy az ég már egy eszmét se bír meg
önként a barna latyakba merül
és hogy örülhess majd egy halálhírnek
elmatarászgatsz sorsodon belül

Ezek az egymást ellenőrző
hálózatrétegecskék mint a géz
látszódj ne látszódj eltűnsz visszatérsz

fertőtlenítetten fertőző
átvérző korrekt elvhű tiszta kéz
ha katapultált részből az egész


AZT IS

Egy vidámparkban lépsz mögénk először
bordáim közt érzem majd érveid
ne még - suttognám - hagyd itt mégse vidd
eljátszhatod hogy épp csak levegőzöl

s a gyorsbüféreklámok fényeit
vizsgálgatod hisz kitelik idődből
vagy betlehemi csillagokat lősz föl
fillérekért megrendelés szerint

de megteheted azt is majd hogy nem vársz
és két ujjal a koponyámba nyúlsz
és körmöddel egy vércsatornát elvágsz

aztán gyöngéden gyermekemre fújsz
hogy még gyorsabban forogjon vele
a forradalmak óriáskereke


HOGY NEM

Bizalmasunk, a jelszó, ki pedig
sürgős teendők hírét hozta volna,
hanyatt fekszik, s míg mi, fölé hajolva
lessük utolsó rezzenéseit,

fönnakadt szemmel arról álmodik,
hogy olvassák a testét szótagolva,
hogy tudja minden érzék, mi a dolga;
vérről szörpre a hős is átszokik.

Betűi később szerteszét szaladnak,
keresnek új élethez társakat.
Csak mi másztunk négykézláb kőfalaknak,

hogy megtévesszünk szorgos szájakat,
s utolsóként hittük, hogy nem tapadhat
erényhez bűn szemvillantás alatt.


ÉS NEM

üveglapok közé szorítva őriz
nem volt és nem lesz pillanatokat
csavart szervákat visszaadogat
tűri hogy hulldogáljon rá az onix

képzeletébe gyakran másik nőt visz
kucorog kuncog piros pad alatt
kurrogva kopaszt játékmadarat
őt ábrázolja minden égi kődísz

nevét kiáltja minden mágia
s ha egyszer jóhírt hall a rádióban
és nem gyanakszik arra hogy valótlan

vonatra száll az üres állomáson
ablakhoz ül hogy biztosan kilásson
de nem kell többé exponálnia


MA SEM

- - - Először egy repedt lavórra néz,
aztán miránk, bicsakló lábainkra.
Fakult-e már dalának sárga szirma?
Angyalt utánoz: elröppent a kéz.

Hová is lendülhetne át a hinta?
A játszótéren éles késre lépsz;
egy Résszé forrott össze két Egész,
míg szétbomlottál vékony szálaidra.

Talán a tánc sötétben ropható,
talán repedt időbe hullt a titka,
s a magyarázat versbe vonható:

megcsalták őt a társai, de mintha
sellők szolgálnák ott, ahol ma él - - -
- - - Nem, Atlantiszból ma sem jött levél.


MÍG NEM

és FIRE EXIT hirdetik
fehér betűk a homlokán
nem észleled ha megszitál
saját cseledbe fúlsz bele

s a szolga népek szúrt sebe
kis vörös fekélyfesztivál
és FIRE EXIT ki szerint
az utolsó élgörcs jogán

pazar
pozsár e hitvita
két (három) új lator között
míg nem mindegy ki kit visz a

jótékony árnyak sorközök
alá egy elbeszélgetés
tüzébe - - - mely csak tévedés


MÍGNEM

hisz itt minden oly emberi
reális propagandakép
a gyilkos mindig elnyeri
a legérzékibb nők kezét

a bugyit eszme hántja le
a tampont eszme rántja ki
s a hirtelen halál jele
hogy fölgyorsult a gépkocsi

mígnem egy fa egy kőkereszt
egy transzparens egy sziklafal
- - - és hamarosan zöld lehetsz

és hamarosan fiatal
s a hereföld sötétvörös
(a szonett tizennégy soros)


OTT MAJD

Időd köré dagad az álszent válasz
arra, mit nem kérdeztél senkitől.
Tiszteld a fát, ha véletlen kidől,
de félj attól, ki biztonságot áraszt.

Nincs több leckéd, hát tanulj ennyiből,
inkább, mintsem a törvénykönyvet nyálazd;
légy gazdaságos, tested el ne fáraszd,
csak senkiföldjén lehetsz már vadőr.

Vigyázz magadra, ott majd az leszel,
akit képzeltél pajkos kisfiadnak,
kit elvesznek és holtan visszaadnak,

mert van belőle élve százezer.
S ha nincs kérdés, mely mindent átvilágít,
hagyd el, míg mered, szűkebb pátriáid.


HOPP

Szívtáji lápba fúl az Isten,
agóniája cirkuszunk,
s porondi rend szerint futunk
cukráért fakó dresszeinkben.

A csörgősipkás bölcs szerint sem
oldoz föl mindaz, mit tudunk,
s vidáman körbetrappolunk,
mert ott kering már ereinkben

a megtestesült idomár,
tánc- , illem- és jellemtanár:
hunyászkodó önnönmagunk.

S a ránk ragasztott, el nem únt
plakát szerint életre szóló
produkció: Homo & Homo.


TÁJFILM HENTERGŐ KAMERÁVAL

szóraj szórajt követ
figyelem röptüket

csücsöri fészkekből
menekülnek délre

lelövöldözendők

isten levesébe
kellene a májuk

szétszakad a szárnyuk
idelentről minden

szánalmasnak tetszik
ahogy igyekeznek

feketére festik
a tiszta ív eget

szóraj szórajt követ
két botból keresztet

eszkábál a gazda
kész az új próféta

bőrkabát leng rajta


< >



Naspä na obsah | Spä na hlavné menu