Szokolay Zoltán versei


Prejs na obsah

Hlavné menu:


1. jelentés

JELENTÉSEK KÖNYVE


ELSŐ JELENTÉS

és töltöttek, és veregették vállam,
gyerünk, Zoltán, igyál velünk bátran,
napfény vibrált a függönycsíkozásban,
és koncentráltam, hogy arcukat lássam,
de szédültem, és azt figyeltem már csak,
hogy szavaimmal senkinek se ártsak,
aztán hanyatt a zúgó hallgatásban,
imént reggel volt, most már délután van,
s halántékomon alvadt vért találtam,
Baján, a szigeten, egy szállodában,
csuklómat egy csőhöz bilincselte
a BM állambiztonsági szerve,
és hagytak ott feküdni mind a hárman,
és röhögtek: "majd megnézzük, hogy élsz-e",
de ennek is már 20-22 éve,
nem panaszképp, csak általánosságban
említem most, mert nem tudom, hogy élek,
vagy azóta is tart az az ítélet,
hogy feküdnöm kell ismeretlen ágyban,
zárt szájjal, végtelen magányban,
és nem mozdítva se kezem, se lábam,
agyamban ban-ban ragrímet kongatva,
s a felébredést végleg elmulasztva
-------------------------
aztán az egyik visszajött kacsintva,
hogy ezek hülyék, de ő a jó, a tiszta,
a titkos, nemzeti, beépült,
ma sem felejtem fénylő, kielégült
arcát, ahogy sorolta, miért kell
csínján bánni bizonyos igékkel,
és pluralizmust játszatni a néppel,
és legfontosabb szavunk lesz a "mintha",
de ne mondjuk, csak tegyünk úgy, mint ha
mindannyian közmegegyezéssel
ájultunk volna, semmi kényszer
nem kényszerít majd arra, hogy segítsek
azon, ki, íme, rajtam most segített,
és ne higgyem, hogy ő már ezzel számol,
örül, ha egy jó szót ejtek igazáról,
elég lesz, ha néha megnézem, hogy él-e,
ha számít majd a szavak első jelentése
-------------------------
ám ez most már egy mintha jogállam
2007 hűvös tavaszában,
nem mozdítom se kezem, se lábam,
másokon röhögnek azok hárman,
én meg itt lent behunyt szemmel nézem,
hanyatt fektetve deszkámra egészen:
napfény vibrál a rendszer ketrecében,
s ha éltem eddig, ennyit ért az éltem.



< >



Naspä na obsah | Spä na hlavné menu